Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA
HER

Emiatt a 7 férfiszokás miatt szakítanak a nők



Sokszor elég pár apróság, hogy a nő azt mondja: nem bírja tovább. Ezek a hétköznapi dolgok ráadásul folyton ismétlődnek, így nem csoda, ha csak hosszú idő után jön rá a nő, hogy ezt nem akarja...

Sokszor a férfiak teljesen értetlenül fogadják, amikor a barátnőjük közli, hogy vége mindennek, hiszen egészen úgy festett, hogy minden rendben van a kapcsolatban. Ami általánosságban lehet, hogy úgy is volt, de vannak kisebb szokások, tulajdonságok, amiket hosszú ideig, akár évekig is tűr a nő, nyeli a haragját, aztán angolosan távozik.

1. Nem bírják a férfihisztit

Bizony, a férfiak is gyakran beleesnek ebbe a hibába: egyik nap kenyérre lehet kenni, másik nap pedig a nő lábujjhegyen kell, hogy járjon körülötte, mert mindenbe beleköt a párjuk. Az erősebb nem tagjainak is lehetnek rosszabb napjaik, és nem szégyen elmondani a nőnek, hogy mi a helyzet. Ugyanis a nők sokkal szívesebben meghallgatják a férfit, minthogy elviseljék a folyamatos érzelmi kitöréseket.

2. Amikor a pasi nem egy lepedőakrobata

Vannak helyzetek, amikor hiába van meg az összhang, a szex csapnivaló, a nő tehernek és feladatnak érzi a szerelmeskedést. A nők nagy része szégyelli elmondani, mire van szükségük az ágyban, ezért sokszor a férfiakra hárul a feladat, hogy kérdezzenek, és figyeljék a nő reakcióit.

3. Bosszantó, ha hallgat

A nőket iszonyatosan fel tudja bosszantani, ha a férfi minden alkalommal, amikor beszélgetést kezdeményeznek, csak odamorog egy igent vagy egy nemet, vagy továbbra is a kijelzőt vagy a monitort bújja, és semmit nem lehet vele megbeszélni. A dolgot csak tetőzi, ha a randik között a férfi egyáltalán nem jelentkezik telefonon, és nem is válaszol a nő hívásaira.

4. Ha mindent egyedül tervez meg

Elsőre még romantikus lehet a nő számára, ha a férfi spontán megszervez egy vacsorát, és fél óra múlva az étteremben is ülnek – de ha soha nem kérdi meg a párját, hogy mikor ér rá, vannak-e már tervei estére, azt hosszú távon egy nő se szereti. A nők ugyanis szeretik előre megtervezni a programjaikat, és többet is kell készülődniük egy alkalomra, mint a férfiaknak.

5. Folyton a haverokkal lóg

A nők többségének nincs kifogása az ellen, ha a párjuk elmegy a barátokkal is szórakozni; de ha soha nincs ideje a kapcsolatra, vagy az éjszaka közepén ér haza minden nap a buliból, akkor hamar útilaput kötnek a pasi talpára.

6. Amikor folyton hazudozik

A kegyes hazugságokat mindenki elnézi, de ha a pasi notórius hazudozó, főleg, ha henceg, az taszítja a nőket. A többségük azt se szereti, ha a férfi kíméletből nem árul el valamit; inkább néznek szembe a valósággal.

7. Amikor a férfi munkamániás

A nők ugyan imádják, ha egy férfi szereti a munkáját, és lelkesen csinálja, de azt nagyon nehezen viselik, ha a férfi emiatt elérhetetlen.

Ezek is érdekelhetnek

Honnan tudjuk, hogy a férfi szerelmes, anélkül hogy kimondaná?

5 Női Szeretőtípus, Aki Nem Is Akar Kilépni Ebből A Szerepből

Ennyi! A tudomány szerint is egészséges szinglinek lenni

Forrás / Ripost

Tovább
0

A hűtlenség jelei



Kevés olyan ember van, akit ne érdekelne, hogy honnan ismerheti fel, ha a párja hűtlen hozzá. Úgy gondolom, hogy az alábbi jelekből nem lehet teljes bizonyossággal megállapítani, hogy valóban történt-e hűtlenség, de azt biztosan megmutathatják, hogy távolodás van a kapcsolatban.

párkapcsolat nő szakítás megcsalás szerelem HERpárkapcsolat

Mik a figyelmeztető jelek?

  • - szemkontaktus kerülése
  • - kivonja magát a közös programokból
  • - nem akar a párkapcsolatról beszélni
  • - a megszokottól eltérően nem beszél a terveiről, a mindennapjairól
  • - rendszeresen külön programokat szervez
  • - megjátssza az orgazmust
  • - felcsattan, ha az eltöltött szabad idejéről kérdezik
  • - az addigi ismert jelszavakat lecseréli
  • - másokkal kedvesen beszél, otthon rosszkedvű

Noha a fenti jelek alapján nem vonhatjuk le a biztos következtetést, hogy párunk hűtlen volt hozzánk, de, ha felfedezzük ezeket, akkor megéri felkapni a fejünket, és amennyiben a partnerünkkel szeretnénk élni továbbra is, akkor érdemes tenni azért, hogy jól érezzük magunkat mind a ketten a kapcsolatunkban.

Tények, statisztikák a megcsalásról (egy angol felmérés szerint):

Akik hamarabb meglépik a hűtlenséget:

  • - nárcisztikus személyiség
  • - akinek a szülei szintén hűtlenek voltak egymáshoz
  • - aki nem biztos a párja hűségében

Nők, akik hajlamosak a megcsalásra:

  • - akik megjátsszák otthon az orgazmust
  • - vezető beosztásban dolgoznak
  • - akinek párja nagy pénisszel rendelkezik
  • - aki a férjét hibáztatja a boldogtalanságáért

Férfiak, akik hajlamosak a félrelépésre:

  • - akik keveslik az otthoni szexuális életüket
  • - akik nem mondhatják el a párjuknak a fantáziájukat, vágyaikat
  • - túl sok kritikát kapnak a társuktól
  • - aki úgy érzi, a felesége mellőzi őt

Félrelépések indokai:

  • - kevés otthoni szex
  • - szerelem valaki másba
  • - unalmas párkapcsolat
  • - szexuális kíváncsiság
  • - „csak úgy alakult”

A nők szerint az érzelmi alapon történő megcsalás nehezebben megbocsátható, mintha csak szexuális alapon lépnek félre. A megkérdezett férfiak ezt pont fordítva gondolták.

Van élet a megcsalás után, mert a párok képesek arra, hogy ugródeszkának használják a tapasztalást. 

Ezek is érdekelhetnek

Honnan tudjuk, hogy a férfi szerelmes, anélkül hogy kimondaná?

5 Női Szeretőtípus, Aki Nem Is Akar Kilépni Ebből A Szerepből

Ennyi! A tudomány szerint is egészséges szinglinek lenni

Forrás / Boldognak lenni

Tovább
0
12
»