Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA
HER

Mit tesz a pasi… szakítás után?



Iszik, nőzik és bulizik. Legalábbis a csajok szerint. Az elképzelés nem is áll olyan nagyon messze a valóságtól, de azért ne egyszerűsítsük le ennyire a férfi lelket. Őket is megviseli egy szerelem vége.

HERkapcsolat párkapcsolat szakítás szerelem férfi

Iszik és felhívja a haverokat

Hát persze, a szakítást meg kell beszélni, vagy férfi nyelven: meg kell ünnepelni a friss szabadságot. A pasik ritkán beszélnek a valódi érzéseikről, inkább nagy hangon, vagánykodva berúgnak, hogy a barátok távozása után félrészegen, magányosan depizzenek a történteken.

Valami olyat csinál, amit az ex nagyon utált

Az ex utálta a cigifüstöt? Akkor a pasi a szakítás után tutira vesz egy doboz bagót és füstöl, mint a gyárkémény. De ha a volt kedves utálta, ha délután kettőkor még pizsiben müzlit majszol az ágyban vagy a konyhapultnál állva eszi meg a szendvicsét, akkor már csak dacból is ezeket fogja művelni. Nem baj, hogy az ex mindezt már nem látja, önmaga előtt is bizonyítandó, hogy rajta nem uralkodik senki, tüntet a helytelenített szokásokkal.

Nem cserél lepedőt

Mert minek? És egyébként is, kit érdekel?

Számba veszi az előző exeket

A pasi szakítás utáni nosztalgikus hangulata nem merül ki a legutóbbi kedvesről való elmélkedésben. Eszébe jutnak az előző exek, és férfi hoz méltó módon többnyire mindegyikre ruhátlan valójában emlékszik. Erre mondják, hogy az idő minden emléket megszépít.

Pornót néz

Mert végre szabadon megteheti. És mert nincs jobb alternatíva.

HERkapcsolat párkapcsolat szakítás szerelem férfi

Ittasan csajozik

Akárki kezdeményezte is a szakítást, a pasinak azonnali megerősítésre van szüksége. Hogy kell valakinek. Hogy szükség van rá. Hogy jó még a nőknél, fel tud szedni bárkit. ezért némi alkoholból önbizalmat nyer, és valamilyen szórakozóhelyen vagy nagyobb baráti társaságban csajozni kezd. Aminek sokszor a nők részéről nevetés, a pasi részéről sírás a vége.

Felfrissíti a ruhatárát

Nem csak a nőknek terápia a vásárlás. A férfiak is szeretik új darabokkal feltölteni a ruhásszekrényt egy szakítás után. Az új ruhák új kezdetet jelentenek, önbizalmat adnak. És a férfi léleknek is jár ennyi kényeztetés és gondoskodás.

Gyúrni kezd

Nos, a szakítások egyik hasznos folyománya lehet a rendszeres testmozgás. A férfiak egy komolyabb szakítás után a felszabadult idejüket és energiájukat sokszor a sportba, testmozgásba ölik. Nem csak azért, hogy levezessék a feszültséget, hanem azért is, hogy növeljék az önbizalmukat és szívesebben nézzenek a tükörbe. A legjobb persze az lenne, ha ezzel a jó szokásukkal akkor sem hagynának fel, miután újra becsajoztak.

HERkapcsolat párkapcsolat szakítás szerelem férfi

Intenzívebben kezdi használni a közösségi oldalakat

És persze csupa olyan bejegyzést, megjegyzést és képet tesz közzé, amin remekül szórakozik, nagy társaságban van, önfeledten mulat, kirándul, utazik, bulizik. Hadd lássa mindenki – elsősorban az ex –, hogy az élet nem törte meg, mit neki a szakítás, szomorkodás helyett élvezi az életet. Kár, hogy ez a folyamatos bizonyítás gyakran elég izzadságszagúra sikeredik.

Újra randizni kezd

Minden férfi más, de az biztos, hogy minden pasinak időre van szüksége, mire nyitott lesz egy új kapcsolatra. A flörtök vagy az egyéjszakás kalandok nem számítanak. A valódi, új időszámítás akkor veszi kezdetét, ha egy férfi valóban randevúra hív egy nőt, és hajlandóságot mutat arra, hogy rendszeresen találkozgasson vele. Amikor ez bekövetkezik, a férfi egyértelműen a gyógyulás útjára lépett.

Ezek is érdekelhetnek

Tuti tippek szingliknek!

5 tipp, hogy ne aggódj tovább a szingliséged miatt

Ennyi! A tudomány szerint is egészséges szinglinek lenni

Forrás / Diéta és Fitnesz

Tovább
0

Íme, 3+1 ok, amiért mérgező a túlzott magabiztosság



A túlzott magabiztosság vagy önbizalom kultúrája nem törődik az igazi kompetenciával és előtérbe helyezi a nárcizmust.

Kevés olyan vonást dicsőítenek nyugaton annyira, mint az önbizalmat. Az önsegítő könyvek, coaching ülések, vezetői fejlesztési és képzési programok nagy része az emberek önhittségének erősítésére összpontosít növekedési gondolkodásmód, önhatékonyság, motiváció címszó alatt.

A személyes változásoknak ez a megközelítése sok vonzó aspektust rejt magában, emiatt kevesen választanák szívesebben a bizonytalanságot, mint a magabiztos hozzáállást. Ám mégis vannak logikus érvek a bizalomkultusz ellen:

1. Az önbizalom és a hozzáértés között csak gyenge összefüggés található.

Az eddigi tanulmányok alapján, a közhiedelemmel ellentétben csak körülbelül 9 százalékos átfedés van a bizalom (mennyire jó, kompetens embernek gondolja valaki magát) és a kompetencia (mennyire jó valójában) között.

2. A túl sok önbizalom csökkenti az öntudatosságot.

Amint azt a híres Dunning-Kruger-hatás is mutatja, a szakértők és a hozzá nem értők nem különböznek egymástól önbizalmukban. Elég jól kell tudni valamit ahhoz, hogy rájöjjünk, mit nem tudunk.

A gyengén teljesítők általában nincsenek tisztában tehetségbeli hiányosságaikkal, míg a jártas emberek tudatosan rálátnak ezekre. Ahogyan Charles Darwin megjegyezte:

a tudatlanság gyakrabban szül önbizalmat, mint a tudás.

3. Általában túl magabiztosak vagyunk.

A kiterjedt idegtudományi kutatások azt mutatják, hogy általában túlzottan optimisták és magabiztosak vagyunk. Nem hisszük el, hogy meghalhatunk rákban, vagy hogy gyerekünk tehetségtelen lehet, rengeteget torzítunk a hétköznapokban.

Daniel Kahneman Nobel-díjas tudós és a viselkedésgazdaságtan megalapítója szerint

általában túlságosan magabiztosak vagyunk véleményeinkben, benyomásainkban és megítéléseinkben.

4. Az önbizalom és az önbecsülés imádata nárcisztikus kultúrát teremthet.

Gondoljunk csak korunk példaképeire (Kim és Kanye, Cristiano Ronaldo, Jeff Bezos), valamint arra, hogyan mérjük a sikert (bevételek, képesítések és követők), vagy hol töltjük az időnket (Facebook, Instagram, TikTok).

Nem meglepő, hogy a nárcizmus évtizedek óta növekszik. Ha a tendencia nem fordul meg, a jövő generációi visszanéznek a mai hírességekre, és azt gondolják, túl szerények voltak.

Amíg az ázsiai kultúrák sokkal hajlamosabbak az önkritikára, az alázatra és az önismeretre, a nyugati kultúra a nárcizmust tartja értékesebbnek.

Az önbizalom dicsőítése oda vezethet, hogy egy állásinterjún nem a kompetenciára, hanem a stílusra figyelnek, hogy előtérbe kerülhetnek az elnyomó, pszichopata vonások a munkahelyeken, valamint, hogy a nőktől elférfiasodást várunk ahelyett, hogy felismernénk, mennyire mérgező a magabiztos férfi kultusza.

Ezek is érdekelhetnek

10 mondat Madonnától, amit minden nőnek ismernie kell

Ennyi! A tudomány szerint is egészséges szinglinek lenni

5 tipp, hogy ne aggódj tovább a szingliséged miatt

 

(Forrás: Psychology Today)

Tovább
0

Csokis muffin egészségesen és nagyon zabosan



Nem, igazából nem vagyunk zabos hangulatban, de a gluténmentesen is beszerezhető zabból megint egy elképesztően finom változat készült. Süti, mégpedig csokis, puha, illatos, egyszerű – ami desszert, de akár reggeli és uzsonna is lehet, a zabkása alternatívájaként.

Majdnem olyan állagú, mint a brownie, kívül finoman roppan, belül szinte krémes, meglehetősen csokis, készülhet akár mindenmentesen, de akinek ez nem fontos, tojással és cukorral is nagyon finom, ami ráadásul napokig puha marad, mármint ha marad, vagyis el nem fogy szélsebesen.

Ez a zabos muffin nagyon egyszerűen összeállítható, fűszerekkel és belevalókkal jól variálható, piknikre, uzsonnára, de egy kávé mellé reggelinek is ideális, egy jól záródó dobozban a hűtőben egész héten bármikor jó szolgálatot tehet. Kanalas változatunkhoz még mérleg sem kell!

Csokis muffin zabpehellyel

Hozzávalók:

  • 12 púpos evőkanál apróbb szemű zabpehely
  • 6 csapott evőkanál holland kakaópor
  • 6 evőkanál barna cukor vagy méz (vagy alternatív édesítő)
  • 1/2 csomag sütőpor
  • csipet só
  • maréknyi mazsola, vörös áfonya, bármilyen aszalt gyümölcs
  • 2,5 dl tej (vagy növényi tej)
  • 2 evőkanál lenmagpehely 5 evőkanál vízzel elkeverve (vagy 2 tojás)

Elkészítés: A száraz hozzávalókat alaposan elkeverjük, majd hozzáadjuk először a tej (vagy magtej) felét, majd a tojást vagy a lenmagpehely-víz keverékét, alaposan elkeverjük, majd hozzáöntjük a maradék tejet (magtejet).

A masszát egyenletesen elosztjuk egy 12  adagos muffinformába, és 180 fokos sütőbe toljuk, ahol 30-35 perceig sütjük. Tűpróbával, fogpiszkálóval ellenőrizhető, hogy kellően átsült-e, direkt jó, ha a belseje kicsit ragacsos...

Ezek is érdekelhetnek

Puha vajas gofri egyszerűen, békebeli belga recepttel

Mennyei jeges desszert: fagyitorta Olaszországból

Jeges sárgadinnyeleves - a pofonegyszerű, de különleges

Forrás / Cookta

Tovább
0

Ha a férfi ezt az öt dolgot teszi, szinte biztos, hogy végleg vége lesz a házasságnak



Természetesen, ha egy kapcsolat véget ér, mindkét fél felelős. A férfi és a nő egyaránt tehet róla, persze az cseppet sem biztos, hogy megfelelő arányban. Most azonban azt taglaljuk, hogy a férfiaknak mit nem kellene megtenni - akár akaratlanul is - azért, hogy ne gyilkolják meg lassan, de biztosan a szerelmet.

1. Nem törődik a feleségével

A nők számára a figyelem olyan, mint a levegő, az étel. Létfontosságú. Oké, nehéz napod volt, de attól még magadhoz ölelheted a feleséged. Ha nem mondod el neki, mennyire fontos a számodra, és hogy mennyire szereted őt, azt fogja leszűrni belőle, hogy már nincs szükséged rá. Őt nem az érdekli, te mit gondolsz, hanem az, amit cselekszel.

2. Nem támogatja a feleségét

A nők folyton a férjeikkel dicsekednek, mert tudják, ez mennyire fontos a pasiknak. De ez nem jelenti azt, hogy nekik nincs szükségük a férfiak támogatására. Mert éppen finomat főztek, mert intelligensek, mert értelmesek, mert odaadóak, vagy mert fantasztikus feleségek – legyen szó bármiről, nekik is kijár a dicséret.

3. Unja a romantikát

Még emlékszel, milyen volt a kapcsolatotok kezdetén? Virágok, zeneszó, apró meglepetések, gyertyafényes vacsorák… ezek mind táplálékként szolgálnak a női lelkeknek, feltöltik őket energiával, és elhitetik velük, hogy a szerelem még ott szikrázik köztetek. A romantikától a nő kivirágzik, életre kap. Ne engedd, hogy a hétköznapok rutinja tönkretegye a kapcsolatod, 5, 15 vagy akár 30 év múlva sem.

4. Túl sokat kritizál

A kapcsolatod kezdetén talán nem volt ennyi elvárásod a feleségeddel szemben, de ne feledd, akkor csak ti ketten voltatok, se gyerek, se háztartás, se túlterheltség, se időhiány. Az élet mindig rátesz egy lapáttal, és amúgy a kritikával nincs baj – fontos összetevője egy házasságnak, de nem mindig épít, hanem rombol is. Attól, hogy percenként a szemére hánysz valamit, nem lesz jobb feleség, azonban lerombolhatod az önértékelését, és te már nem a férj, hanem egy zsarnok leszel számára.

5. Folyton összehasonlítgat

Egy kérdés: szeretnéd, ha a feleséged rendszeresen más férfiakhoz hasonlítgatna? Ha például azt mondogatná neked, hogy a főnökének milyen jó bicepsze van, vagy hogy milyen szerencsés a szomszédasszonya, mert a férje igazi konyhatündér, „veled ellentétben”? Nem hinnénk, hogy ezek a szavak boldoggá tennének. Ahogy téged zavarna, úgy zavarja őt is. Csupa rossz gondolatokat ültetnél el a fejébe, és valószínű, hogy elveszítené a beléd vetett bizalmát. Ettől pedig csak egy lépés választ el a lavinától…

Ezek is érdekelhetnek

Mondatok, amelyek garantálják a szakítást

A megcsalás 9 fajtája - melyiket nem bocsátanád meg?

7 főbűn, amivel kinyírhatod a szexuális életeteket

Forrás / Blikk Rúzs

Tovább
0

5 dolog, ami kifejezetten sz@r és nehéz férfiak nélkül!



Tökre élvezem az egyedüllétet, míg egyes barátnőim el sem tudják képzelni, hogy egyedül éljenek - és inkább benne maradnak egy rossz kapcsolatban. Számos előnye van a szingliségnek, ez pedig leginkább a szabadság.

HERkapcsolat férfi párkapcsolat  nehézség

Hiszen oda megyek ahova akarok, azt csinálok, amit akarok. De persze, be kell vallanom, vannak helyzetek, amikor jól jönne, ha valaki mellettem lenne.

1. Esküvők

Nos, igen, ha elértél egy bizonyos kort, akkor egyre több barátod, ismerősöd rendez lagzit. És valahogy nem jó egy ilyen rendezvényre egyedül érkezni - mert itt is a legtöbben párban vannak, vagy talán már ők maguk is házasok. A legrosszabb, amikor záporoznak a kérdések: miért nincs senkid, mióta vagy egyedül...? Na persze, ne felejtsük el, hogy elvétve, de szingli pasik is járnak esküvőkre, gondoljunk csak a Wedding Crushers című filmre!

2. Az a rohadt befőttesüveg...

Nagyon gyermetegnek tűnhet, de komolyan számtalan alkalommal veszek mézet vagy bármilyen más nehezen nyitható dolgot, és egyszerűen képtelen vagyok megbirkózni vele. Na, ilyenkor jól jönne egy erős, izmos férfi kéz, amely pillanatok alatt felpattintja a kis üveget.

3. Ház körüli teendők

Hasonlóan az előző okhoz, néha jó, ha nem neked kell gumi pumpával nyomkodni a lefolyót vagy megtisztítani az ereszt a falevelektől. Hiszek abban, hogy a nők is simán el tudják végezni a férfias munkákat, nincs is ezzel semmi gond. Viszont vannak alkalmak, amikor jólesik azt hallani: "Hagyd csak, szívem, majd én elintézem."

4. A barátok és az ő "remek" ötleteik...

A barátaid állandóan rémes vakrandikat szerveznek neked. Nos, ez akkor történik, amikor a legtöbb barátod már párban áll. Ők nem elégszenek meg azzal, hogy folyton-folyvást felteszik a kérdést, miért vagy szingli, hanem képesek és leszereveznek neked egy randit akárkivel. Például a cuki munkatársukkal vagy az edzőteremben megismert gyúrós fiúval. Értem én, hogy csak segíteni akarnak, ami tök cuki, de majd ha segítségre szorulok, szólok.

HERkapcsolat férfi párkapcsolat  nehézség

5. Szatyrok, zsákok és a málhás szamárrá vált nő esete...

Szeretem felhalmozni otthon az ételeket, jó, ha mindig van valami harapnivaló. Néha megesik, hogy teljesen kifogyok minden konzervből, mosószerből, fagyasztottt élelmiszerből. Hát ilyenkor lány legyen a talpán, aki haza bírja cipelni egyedül az összes nélkülözhetetlen cuccot! Hiszen még autód sincs, vagy csak szimplán nem szeretsz vezetni...

Ezek is érdekelhetnek: 

Ezek a jelek megmutatják, hogy tökéletes párkapcsolatban éltek-e

7 főbűn, amivel kinyirhatod a szexuális életedet 

Tuti tippek szingliknek 

Forrás / SHE.HU / Valasinyovszki Lilla

Tovább
0