A semifreddo egy csupa krém olasz desszert, egyfajta tejszínes jégkrémtorta, amit nem csak nyáron fogysztanak. Ebédek, vacsorák zárására nincs jobb, mint egy könnyen csúszó, hűsítő édesség.

HERrecept recept torta fagylalt

semifreddo alapja tejszín, tojás és cukor, illetve az ebből készített selymes és sűrű krém, ami szinte bármivel ízesíthető, gazdagítható. Nagy előnye, hogy nem kell hozzá fagylaltgép, nem kell többször átkeverni hűtés közben, mégis könnyű és selymes lesz a végeredmény, ráadásul váratlan vendégeknek vagy hirtelen édességvágy esetén is előkapható a fagyasztóból egy-egy szelet erejéig. Elkészítése nem bonyolult, és nem szükséges hozzá semmilyen különleges alapanyag sem – az eredmény pedig nagyon mutatós és finom, elegáns desszert.

A semifreddo félig fagyottat vagy félig hideget jelent, az alaprecept pedig nagyon jól gazdagítható. Ha vaníliával készítjük, bármilyen bogyós gyümölcsöt keverhetünk bele, de gazdagítható pirított dióval, mandulával, nagyon mutatós pisztáciával is, de kávés, fahéjas, karamelles vagy csokis ízesítéssel is nyugodtan próbálkozhatunk, elrontani nem lehet!

HERrecept recept torta fagylalt

A legegyszerűbb, ha hosszúkás torta- vagy pástétomformába, őzgerincbe öntjük a gazdag tejszínes krémet, és így fagyasztjuk, majd szeletelve tálaljuk, de készíthető egyszemélyes adagokban is, szilikon muffinformában vagy csinosabb formájú joghurtos pohárban is, amiből kiborítva, gyümölccsel vagy kekszmorzsával meghintve mutatósan tálalhatjuk.

Vaníliás semifreddo málnával

Hozzávalók:

  • - 2 egész tojás + 3 tojássárga
  • - 3 dl tejszín
  • - 10 dkg porcukor
  • - 3 csomag vaníliás cukor
  • - 2 kávéskanál porzselatin
  • - 20 dkg fagyasztott málna

HERrecept recept torta fagylalt

Elkészítés: A tojásokat szétválasztjuk, a 6 tojássárgát robotgéppel habosra keverjük a porcukorral. A zselatint 2-3 evőkanál vízzel simára keverjük. A cukros tojássárgát vízgőz fölött folyamatosan keverve felmelegítjük, amikor már sűrűsödik, hozzáadjuk a zselatint, és még 1-2 percig keverjük a gőz fölött, majd levesszük.

A tojásfehérjét és a hideg tejszínt külön-külön felverjük. Először a fehérjehabot keverjük óvatosan, finoman a tojáskrémbe, majd a tejszínhabot is, végül beleforgatjuk a fagyos málnát.

Egy őzgerinc- vagy pástétomformát kibélelünk fóliával, belesimítjuk a krémet, a fóliát ráhajtjuk. Fagyasztóba tesszük legalább 4-5 órára.

Tálalás előtt kivesszük a mélyhűtőből, tálra borítjuk, lehúzzuk róla a fóliát, és szeletelve tálaljuk.

Ezek is érdekelhetnek

Alakbarát palacsinta - alaprecept 2 hozzávalóval és variációkkal

A 3 leghatékonyabb villámdiéta

Jeges sárgadinnyeleves - a pofonegyszerű, de különleges

Forrás / Cookta