A nyaralás a pihenésről és a kikapcsolódásról szól. Ilyenkor hajlamosak vagyunk egy kicsivel jobban elengedni magunkat, aminek olykor nem várt, kellemetlen következményei lehetnek, mint amilyen például a hólyaghurut, más néven felfázás.

HERegészség egészség nyár nő betegség

Felfázás nyáron?

A régóta várt, felhőtlen és gondtalan nyaralás egyik pillanatról a másikra rémálommá is válhat. Például a vizes fürdőruhában való ücsörgés vagy a túl hideg tengervízben való lubickolás közben is könnyedén felfázhatunk, még akkor is, ha a hőmérő higanyszála 30 fok fölé kúszik.

„Két évvel ezelőtt voltam utoljára nyaralni, ezért az idei vakációra rendkívül izgatottan készültem.  Számoltam a napokat, és a barátnőknek, munkatársaknak is csak a közelgő egy hetes pihenésemről tudtam beszélni. Aztán végre elérkezett a nagy nap. Nem mondom, jó érzés volt a hátam mögött hagyni a mindennapok nyűgét! Amint megérkeztem a szállásra, azonnal fürdőruhába bújtam, és már indultam is csobbanni egyet a szálloda medencéjében. Élveztem a napsütést, a meleget, és miután meguntam a fürdőzést, úgy, teljesen vizesen kifeküdtem az egyik napozóágyra, hogy csokibarnára süttessem magam a napon. Ez volt az első, és körülbelül az egyetlen gondtalan strandolós napom” – mesélte Zita, aki a másnapját túrázással, a környék felfedezésével töltötte, és – mivel kerülni akarta a nyilvános WC-k használatát, igyekezett minél kevesebbet inni.

HERegészség egészség nyár nő betegség

„Nagyon elfáradtam aznap, ezért úgy döntöttem, hogy másnap ismét a medence mellett, egy koktél társaságában élvezem tovább a vakációt. Derült égből villámcsapásként ért, amikor reggel olyan sürgető erővel tört rám a pisilés, hogy éppen hogy elértem a WC-ig. A vizeletem csípős és sötét színű volt. Persze ez nem tántorított el a napozástól, ezért kimentem a medence partjára, ám kis idő elteltével ismét jött az inger, és újra rohannom kellett a mosdóba, majd megint és megint… Irtó kellemetlen volt ez az állandó futkosás, ezért inkább visszamentem a szobámba, ahonnan aztán ki sem tudtam mozdulni. A gyakori mosdóba járás, a csípős, sötét színű, szagos vizelet egyértelművé tette számomra, hogy felfáztam. Nem ez volt az első ilyen eset életemben, de ezúttal már hiába ittam sok folyadékot, a kellemetlen fájdalmak nem enyhültek. Erőt vettem magamon, és elmentem egy közeli gyógyszertárba gyógyteáért. Alig vártam, hogy visszaérjek, gyakorlatilag a szobám mosdójának a rabjává váltam. Másnapra sem enyhültek a tüneteim, úgyhogy nem a medencéhez, hanem egyenesen egy orvoshoz siettem. Antibiotikumot írt fel, pár nap alatt jobban lettem, elmúltak a fájdalmaim, de a nyaralásomnak is vége lett… Borzasztóan elkeseredve tértem haza, ahol mindenki az élménybeszámolómat várta, én viszont egyáltalán nem akartam beszélni erről a balul sikerült nyaralásról” – mondta Zita.

Ezt tedd a felfázás ellen

  • - Igyál sok folyadékot, mert a nagy mennyiségű folyadék átmossa a hólyagot, így megnehezíti a baktériumok megtelepedését.
  • - Ha kijöttél a medencéből, igyekezz minél hamarabb megtörölközni és szárazra cserélni a vizes fürdőruhádat.
  • - Ne viselj műszálas alsóneműt, mert könnyen beleizzadhatsz, ami a fertőzés melegágya lehet.
  • - Ha azt érzed, hogy pisilned kell, akkor menj ki azonnal, ne tartogasd, mert a pangó vizeletben könnyen szaporodnak a baktériumok.
  • - Figyelj oda a személyes higiéniádra! Tartsd be WC-használat fontos szabályait, azaz moss kezet előtte és utána, és soha ne téveszd el a törlés irányát: csakis elölről hátra!
  • - Antibiotikumkúra után mindig használj hüvelyflóra-regeneráló készítményt!

Ezek is érdekelhetnek

Ennyi! A tudomány szerint is egészséges szinglinek lenni

10 mondat Madonnától, amit minden nőnek ismernie kell

Miért félsz boldognak lenni?

Forrás / nlc.hu