Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA
HER

A megcsalás 9 fajtája - Melyiket nem bocsátanád meg?



Valahányszor hűtlenségről esik szó, hajlamosak vagyunk egy kalap alá venni a félrelépések valamennyi formáját. Pedig a házasságon, komoly kapcsolaton kívüli afféroknak többféle arca is létezik...

Az egyéjszakás kaland

Ilyenkor az alkalom szüli a tolvajt: két ember vonzódik egymáshoz, a partner pillanatnyilag nincs jelen (nemcsak fizikailag, többnyire érzelmileg is elérhetetlen), ezért aztán a céges csapatépítő tréningen vagy az üzleti úton bizony megtörténik, amire később mindenki úgy utal: "Ami Vegasban történt, az Vegasban is marad." No igen...

Az érzelmi kaland

Nem minden affér jut el a fizikai egyesülés szintjéig, simán előfordulhat, hogy két foglalt ember úgy találkozgat - és bújik össze a kanapén esetleg kiskifli-nagykifli pózban -, hogy szex soha nincs, lelkileg, érzelmileg azonban teljesen egymásra hangolódnak. A kívülálló szemével nézve ez talán bizarr, de a valóságban gyakoribb, mint hinnénk. Nem ritkán az vezet idáig, hogy a házastárs nem elégít ki bizonyos fontos érzelmi szükségleteket, még ha a szex működik is vele.

A fikciós kaland

Soha nem történt köztetek semmi, se fizikai, se érzelmi szinten, de rajongó kiskamasz módjára habarodsz bele, és titokban álmodozol róla, miközben a pároddal vagy. Ritkán előfordul, hogy ez a megfoghatatlan intellektuális kaland vezet bizonyos pozitív változásokhoz (megtanulsz még egy nyelvet, hogy imponálj neki, sportolni kezdesz). De az is lehet, hogy épp emiatt zárkózol be teljesen az igazi párod előtt, és élsz egy külön kis világban.

A kaland, amit bosszúból követnek el

"Megcsaltál? Jól van, akkor most én jövök! Várj csak, úgy fog fájni, mint még soha!" Nagyjából ez a bosszúvágy indukálta kaland mozgatórugója. Igen, gyakran ilyenkor a másik fél legjobb barátja, főnöke, munkatársa, testvére lesz a harmadik, és a megcsaló örömét leli abban, ha az ügy kitudódik, ezzel is növelve társa fájdalmát és szégyenérzetét.

A naiv kaland

Vannak, akik úgy mennek bele az afférba, hogy átmenenetileg elfogadják a szeretői státusszal járó második helyet. Viszont folyamatosan arról fantáziálnak, hogy a másik kilép a házasságából (ha ő maga foglalt, ő is otthagyja a párját), és boldogan élnek együtt, míg meg nem halnak. Biztosan erre is van példa, de általában nem véletlenül azzal kötötte össze az életét a másik, akivel, és ezen nem is áll szándékában változtatni. Így az ügy értelemszerűen csalódáshoz vezet.

A "menekülőutas" kaland

Akkor történik, amikor valaki nagyon szeretne már szabadulni a kapcsolatból, amiben él, de - mondjuk, 25 év házasság után - el sem tudja képzelni az életet egyedül. Így aztán "ráfügg" az első számára vonzó emberre, aki érdeklődést mutat iránta, méghozzá anélkül, hogy egy tényleges jövőbeli kapcsolat alapjai megvolnának. Az ilyen viszony általában nem sokkal a házasság felbomlása után - kompatibilitás hiányában - véget ér, csak mentőövnek kellett.

A hatalmi kaland

Ez az a szeretői státusz, amiben a hatalomnak is kulcsszerepe van: főnök és beosztott, ügyvéd és kliens, orvos és beteg, tanár és diák között kerül rá sor többnyire. Fontos aspektusa, hogy a hatalmi pozícióban lévő fél kedvezményeket adjon a másik számára, illetve vica versa: az alárendelt fél is többet megtegyen a hatalom birtokosának. Az, hogy a boss közben foglalt, csak még gátlástalanabbá teszi az egész helyzetet.

Az önbizalomnövelő kaland

Ez nem feltétlenül a szeretőről szól, de még csak nem is a megcsalt félről. Lényege, hogy a hűtlen nem érzi jól magát a bőrében (talán egyszerűen azért, mert öregszik), és azzal tölti fel az önbizalomtankját, hogy esztelen hódításba fog. A férfi klimax közeledtével például néhány férfi így szerez fiatal "ágyast" magának, amitől egy pillanatra úgy érzi, hogy újra potens fiatal hím, aki előtt ott az egész élet. Persze, nőkkel is történhet ilyen.

Kaland azzal, akit nem tudsz elengedni

Két ember, akik borzalmasan függnek egymástól testileg és lelkileg egyaránt, mégsem tudnak együtt élni. Mással alapítanak családot, de újra és újra visszatérnek egymáshoz, és ez általában mindkettejük kapcsolatát tönkreteszi.

A kalandok után nem mindig egyszerű felépülni. Dönthet úgy a pár, hogy megmentik az eredeti kapcsolatot, vagy úgy is, hogy elengedik - de mélyen legbelül sosem árt tisztázni, milyen kalandról is volt szó, és mi volt a fő mozgatórugója... Így ugyanis kisebb a valószínűsége annak, hogy kétszer is ugyanazt a hibát kövessük el.

Ezek is érdekelhetnek

4 apró piszkos titok, amiket a pasik sosem árulnak el a nőknek

Ezért nincs kedve a párotoknak a szexhez

"Fontosabb a munkája, mint én?" – Mi van, ha a pasi túl sokat dolgozik?

Forrás / She.hu

Tovább
0

5 tipp, hogy ne aggódj tovább a szingliséged miatt



Persze nem egyszerű csak úgy félreállítani a magányosság miatt érzett szorongást egy szinglinek sem, ugyanakkor vannak pozitív erejű gondolatok, amik ilyenkor segíthetnek. Ha az utóbbi időben aggódtál a szerelmi életed hiányosságai miatt, most mutatunk 5 ötletet, ami könnyebbé teheti ezt a néha kétségbeejtő időszakot.

1. Minden esélyed megvan a pártalálásra

Minél idősebb egy egyedülálló, annál jobban kétségbeesik a lehetőségeinek szűkülése miatt. Ugyanakkor érdemes észben tartani, hogy a párválasztás és a megállapodás az utóbbi években jelentősen kitolódott. Manapság már teljesen természetes, hogy valaki 40 éves korában vág bele a házasságkötésbe. Egy szingli sincs teljesen egyedül a magány problémájával, éppen ezért valójában rengeteg lehetősége van párra találni.

2. Változnak az igények

Huszonévesen kevesen aggódnak amiatt, hogy nem találnak párra, éppen ezért ilyenkor még csak alakulóban vannak a tényleges igények. Fontosabbak a külső, felszínesebb értékek, majd ahogy haladnak előre az időben, és egyre több potenciális partneren vannak túl, egyre világosabb lesz, kivel szeretnének megállapodni. Ebben a korban már a belső értékek lesznek a fontosak, és ha ezt szem előtt tartják az egyedülállók, kibővül a lehetséges partnerek száma olyanokra, akiknek eddig talán nem sok esélyt adtak.



3. A szerelem nem egyenlő a teljesítménykényszerrel

Sokszor a környezetük azzal próbálja vigasztalni a szingliket, hogy ők sem értik miért nincs párja egy ilyen okos és vonzó egyedülállónak. Sajnos ez részben azért káros, mert az illetőt is meggyőzi arról, hogy nem az ő hibája, hogy nincs partnere. Másrészt a szerelmet nem lehet megtalálni ilyen teljesítményelv alapján, tökéletes társ és párkapcsolat sem magától létezik. A lényeg, hogy egymásnak tökéletesek legyenek, és ehhez a legfőbb alap a közös értékek, érdeklődési kör, és humorérzék.

4. A házasság nem old meg mindent

A legtöbb egyedülálló úgy tekint a házasságra, mint egy főnyereményre, amit ha elér, akkor a társadalom teljesértékű tagjának fogja tekinteni. Már beállt a sorba, teljesítette a kvótát, innentől lehet hátradőlni. Pedig sok házas éli meg a társasmagányt és az elhidegülést, mert úgy mentek bele a házasságba, hogy nem volt meg a megfelelő érzelmi és értékrendbeli alap. Sokszor egy legjobb barát, vagy családtag, akivel mélyebb gondolatokat és érzéseket is meg lehet osztani, érzelmileg hasonló pozitívumokkal jár, mint egy jó házasság.

5. A szingliségnek is van jutalma

Alapvetően mind vágyunk a társra, vagy társaságra, de ahogy a szingliség valakinek taszító, úgy bizonyos egyedülállóknak a házassággal és a kapcsolattal járó kötöttségek negatív hatással lehetnek a boldog összképre. Az egyedülállók személyes szabadsága gyakorlatilag korlátlan, tetszésük szerint alakíthatják az életük, többet is járnak társaságba, mint a házasok. Összeségében elmondható róluk, hogy a személyes céljaik elérése miatt elégedettebbek lehetnek az életükkel. 

Ezek is érdekelhetnek

Honnan tudjuk, hogy a férfi szerelmes, anélkül hogy kimondaná?

3+1 dolog, amit tudnod kell a szerelemről!

Ennyi! A tudomány szerint is egészséges szinglinek lenni

Forrás / Vagyok Neked

Tovább
0

4 apró piszkos titok, amiket a pasik sosem árulnak el a nőknek



A férfiak nyitott könyvek? Gondoljátok át újra. Mindig lesz egy oldaluk, amit titkolni fognak előlünk, de most egy kicsit közelebbről is megismerhetjük őket.

A férfiakat közel sem ismerjük annyira, mint elsőre gondolnánk. Nekünk, nőknek is megvannak a kis titkaink, pont úgy, mint az ellenkező nemnek. Hogy fenntartsák az érdeklődésünket, ők is eltitkolnak néhány apró kis piszkos dolgot. De vajon kíváncsiak is vagyunk rájuk? A válasz: még szép, hogy igen. 

Yourtango egyik férfi szerzője elárulta ezeket, hogy jobban megértsük őket.

Elképzelnek minket meztelenül

Nehéz elhinni, de az összes férfi ismerősötök elképzelt már titeket meztelenül. Akár tetszik, akár nem, ezen biztosan nem fognak változtatni. 

Nincs szükségük romantikára

Szinte soha nem vágynak a romantikára. És nem azért, mert nem szerelmesek. Ugyan csinálnak romantikus dolgokat, de ezeket csakis miattunk. A pasiknak nincs szükségük romantikára, hogy szerelmes hangulatba kerüljenek. Ők mindig tettre készek, a csokoládé, az illatgyertya, a hangulatvilágítás és a halk zene csak fokozza a dolgot. A romantikus filmek pedig ránk, nőkre is veszélyesek.

30 éves koruk előtt nem nagyon vannak komoly terveik

Fájdalmas pont. Úgy érzitek, megtaláltátok az igazit, és ti már a jövőtöket tervezgetnétek? Nos, a pasik is megteszik mindezt, de általában jóval később, mint mi. Ha felteszitek a kérdést a pasitoknak, hogy merre tart a kapcsolatotok, akkor ne lepődjetek meg, ha kényelmetlenül érzi magát. Jó a szex, szeret veletek lenni, és csak sodródik a történésekkel. Fogalmuk sincs, hogy merre tart a kapcsolat, csak azt, hogy csinálják, amíg működik.

Nem tudják, hogyan kell helyesen használni az óvszert

Kérdezzetek meg egy srácot, hogyan kell játszani egy Xboxon és hogyan kell helyesen használni az óvszert. A két válasz között ég és föld lesz a különbség. Az előbbinél lépésről lépésre elmondanak mindent a lehető legprecízebben, míg a másodiknál már bajba kerülnek. Tudják, hogyan kell feltenni, de ennyi. A többi már nem érdekli őket. Lehet, hogy a jövő fogamzásgátlójával már jobban tisztában lesznek?

A pasik reménykedtek, hogy ezeket a kis titkokat megtarthatják maguknak, de most kiderült az igazság. Persze azt se felejtsük el, nincsen két egyforma pasi sem, úgyhogy még jó sok dolgot rejtegethetnek előlünk... De vajon ezek után kíváncsiak vagyunk a többi titokra is?

Ezek is érdekelhetnek

Többé nem vernek át titeket a pasik, ha figyeltek az apróságokra

Ezért nincs kedve a párotoknak a szexhez

"Fontosabb a munkája, mint én?" – Mi van, ha a pasi túl sokat dolgozik?

Forrás / Vous

Tovább
0

Többé nem vernek át titeket a pasik, ha figyeltek az apróságokra



Ő az igazi, érzem. Csak úgy előkerült a semmiből a mindent elsöprő kisugárzásával, és egyből levett a lábamról. Én kellek neki, nekem ő kell, egy életen át, csak mi ketten, boldogan. Ez már tényleg az igaz szerelem! Vagy mégsem? Ne hagyjátok magatokat többé átverni!

HERkapcsolat szerelem csalódás szakítás párkapcsolat

Nektek is ismerős? Kiderül a szerelmetekről, hogy nem az, akinek mutatja magát, rájöttök, hogy csak egy játék volt számára a kapcsolatotok, kiderült, hogy csak egyek vagyunk a sok közül, akiket hülyére vett. Mi persze vakon hittünk, bíztunk és szerettünk, teljesen feleslegesen. Most pedig itt állunk üresen, megtörve, ismét. De hogyan harcoljunk az átverés ellen? Honnan tudjuk, hogy megcsal? 

A megcsalás utánra már van egy remek tanácsunk, de jobb, ha inkább el sem jutunk odáig. Jöjjön néhány remek tipp, amit ha betartotok, biztosan nem lesztek többé átverve.

HERkapcsolat szerelem csalódás szakítás párkapcsolat

Kerüljük az alacsony önbecsülésű srácokat

Azok a pasik, akik nincsenek kibékülve saját magukkal és nem képesek az önszeretetre, bizony titeket sem fognak szeretni úgy, ahogyan érdemlitek.

Egészséges családi kapcsolatok

Vessünk egy pillantást az életére és a kapcsolataira. Normális, egészséges kapcsolatot ápol a családjával és a barátaival? Kellően felelősségteljes és tudatos a pénzügyekben is? Ha igen, nem érhet meglepetés és felesleges fejtörés a későbbiekben sem.

Rossz viselkedés

Gondoljuk végig azokat a tetteket, amik a múltban bántottak bennünket a pasink részéről. Passzív-agresszív megnyilvánulások, kritika, kommunikációhiány, ridegség stb. Ha az aktuális férfi szintén elköveti ezeket a hibákat, ne tűrjétek szó nélkül. Ha a figyelmeztetés után sem képes változtatni, nincs miről beszélni, hiszen úgyis csak bántani fog titeket, ha hagyjátok.

HERkapcsolat szerelem csalódás szakítás párkapcsolat

Boldogság

Ha a pillangórepkedés helyett görcsös hajfájás kísér a találkozóra vele, bizony baj van. Bízzatok az ösztöneitekben és kövessétek nyomon az érzéseiteket a másik féllel kapcsolatban. Ha több a rossz, mint a jó, ideje továbblépni, elvégre a megfelelő kapcsolat boldog, nyugodt és kényelmes. Nehéz megnyílni, ez nem kétség, de csak olyannak érdemes, aki tesz is érte.

Szavak helyett tettek

A tetteink fejezik ki igazán, amit érzünk és gondolunk, nem a szavaink. Így azt figyeljétek, a pasi mit tesz meg értetek. Leígérheti a csillagos eget is, ha egyébként tíz perce nincs rátok. Na, az ilyen pasit jobb egyből útjára engedni!

Ezek is érdekelhetnek: 

Ezért nincs kedve a párotoknak a szexhez 

Emiatt a 7 férfiszokás miatt szakítanak a nők 

3 + 1 dolog, amit tudnod kell a szerelemről 

 

 Forrás / Vous 

Tovább
0

Ezért nincs kedve a párotoknak a szexhez



Mindenki számára ismerős a helyzet: kívánjátok a párotokat, ám ő nemet mond a felkérésre. Ilyenkor nem kell a legrosszabbra gondolni, nagyon egyszerű okai is lehetnek annak, hogy éppen nincs kedve a szexhez.

HERkapcsolat párkapcsolat intim szex

Ragozhatjuk sokáig és dőlhetnek a szakszavak annak elemzése során Ragozhatjuk sokáig és dőlhetnek a szakszavak annak elemzése során, hogy miért mondott nemet a párod az esti felkérésre.

Néha azonban hétköznapi okok vezetnek a NEM-hez, például egy kicsúszott, buta, nem a helyzethez illő szó. Például tettél valami kellemetlen megjegyzést az ebédre. Szóba hoztad az exét, vagy szóba került a te exed. Nem vetted észre, hogy fodrásznál volt (vagyis figyelmetlen voltál), ráreccsentél, mert ügyetlenül parkolt. Hangosan álmodozott egy téli tengerparti útról, te meg éles hangon helyreigazítottad, mert ÚGYSE lesz pénzetek utazni.

Nem küldtél neki egész héten egy darab nyomorult sms-t, a táskádba csempészett csokit meg nem vetted észre. Nem hívtad fel miatta kedvesen és szerelemmel teli hangon, ráadásul így bele is olvadt a táskába.... súrolhatta fél délután, hogy eltüntesse a nyomait.

HERkapcsolat párkapcsolat intim szex

Nem vetted észre szép gesztusát, hogy kiváltotta a horgászengedélyed, pedig máskor inkább dünnyög, ha horgászni mégy....Rendet rakott a szerszámos ládádban, de te nem arra figyeltél fel, hanem szitkozódtál a fogaid között, mert hol a francba van a hatos csavarhúzó?

Egész nap súrolta  a lakást, estére kimerült, olvasni akart, te meg megkérdezted nem hozna e neked egy sört? Persze hozott, de azért rosszul esett neki, hogy NEM ajánlottad fel Te neki a szolgálataidat. Például, hogy megmasszírozod a lábát.

Elvárások, figyelmetlenség, kellemetlen szavak..... apróságok..... figyelni kell jobban, figyelni kell nagyon úgy hiszem. Nem csak a szex miatt.

Ezek is érdekelhetnek

Emiatt a 7 férfiszokás miatt szakítanak a nők

"Fontosabb a munkája, mint én?" – Mi van, ha a pasi túl sokat dolgozik?

A hálószobai fantáziáim mentették meg a házasságomat! 

Forrás / Ladies & Gentlemen

Tovább
0