Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA
HER

5 női szeretőtípus, aki nem is akar kilépni ebből a szerepből



Ma már, ha ismerkedem egy férfival, nem azt a kérdést teszem fel neki, van-e barátnője, sokkal inkább, azt: "Hiszi-e bárki, hogy kapcsolatban él veled?" Ez nemcsak azért van, mert a férfiak csalnak, hanem mert gyakran csak az egyik fél él párkapcsolatban, a másik egyáltalán nem így gondolja.

HERpárkapcsolat párkapcsolat szerető szerelem

Én, aki alkatilag képtelen vagyok a szeretői szerep betöltésére - és itt nemcsak a másodhegedűs szerepet értem, hanem a fel nem vállalt kapcsolatot -, el sem tudom képzelni, mi vezérelheti azokat, akik beérik kevesebbel. Mi tud egy nőt egy olyan férfi mellett tartani, akit nem kaphat meg egészen? Figyeltem, hallgattam, kérdeztem, és ezeket a nőket találtam a történetek mögött.

A kiváró

Ők általában a hitegetők barátnői. A hitegetők, akik mértani precizitással tudják, mikor mit kell mondani. Figyelnek, éreznek, és amikor a legjobban vágyik rá a női lélek, akkor tűpontos célzással hozakodnak el költőket megszégyenítő monológjukkal. Hogy mennyivel tökéletesebb a szívük választottja, mint a feleségük, csak hát a lakás, a hitel, a közös vállalkozás, a gyerekek. De ígérik, eljön majd az ő idejük is, csak jöjjön még össze még ez az üzlet, legyen kicsit nagyobb a gyerek, gyógyuljon meg az anyós - vagy bármi, amivel a következő kitörésig ki lehet húzni.

A kivárók pedig várnak, bíznak, hisznek. Aztán annyira megszokják az egyedüllétre berendezett életüket, a garzont, a magányos hétvégéket és ünnepeket, a vidéki közös sétákat, az otthoni gyertyafényes vacsorákat, hogy egy idő után már nem is vágynak rá, hogy az első helyre lépjenek.

A vak

Ez az a vakság, amiben nem akar látni az ember. Az önkéntes vakok általában a rutint szokták meg. A menetrend szerinti történéseket. Az ő imádottjaik a bujkálók. Akiknek nem nyilvános az Instagramjuk, nem sétálnak kézen fogva senkivel, nem tesznek ki közös képet, és a randik helyszíneit is taktikusan választják. Viszont minden héten jönnek. Egyszer. Sosem többször vagy kevesebbszer. Náluk igazából nem is lehet tudni, ki a szerető. A vak ugyan közel sincs barátnő számba véve, de legalább nála rendszeresen megjelenik a hím.

Az önkéntes vakok általában jó egzisztenciájú, magas pozícióban lévő nők, akiknek nincs szükségük senkire. Büszkék önállóságukra, és bár valószínűleg belül többre vágynak, az önérzetük nem engedi, hogy ezt kifejezzék. Hiszen ők erősek, kemények és magabiztosak.

A harcos

A szerető, aki mindent tud, mindent lát, mindig figyel, és nem éri be a szerepével. Ők általában döntésképtelen, de otthonról talán valóban szabadulni kívánó férfiak mellett találhatók. Itt gyakran mindenki tud mindenkiről - megy is a balhé folyamatosan. Valamiért azonban mégsem tisztázzák a helyzetet. A nők lesik egymást Instagramon, mindig tudják, hol jár a másik. Mindkét háztartásban repülnek a tányérok, de amennyire dúlnak az indulatok, olyannyira dúl a szenvedély is. Általában titkon, legbelül ezt a helyzetet a maga módján minden szereplő élvezi.

A harcos nők legtöbbször tudat alatt büntetik magukat valamiért, vagy egy traumával nem szeretnének szembenézni, és ez a helyzet kapóra jön, mert leköti minden figyelmüket. A harcos nők választottjai nárcisztikus jellemvonásaiknak köszönhetően élvezik, hogy a nők rajtuk vekengenek, értük versenyeznek.

HERpárkapcsolat párkapcsolat szerető szerelem

A "barát"

Néhány férfinak kifinomult orra van a lelkileg súlyosan sérült, szeretetlenségben felnőtt, könnyen áldozattá váló nők kiszimatolásához. Ezeknek a férfiaknak szokott a hálójába akadni a nő "barát". Ők azok a lányok, akikkel az ágyban mindent, de tényleg mindent meg lehet csinálni, függetlenül attól, hogy az jó-e nekik. Ha nem jó, akkor sem mondanák meg semmi pénzért. Sőt! Gyakran hangoztatják, hogy milyen szabadok szexuálisan. Mindezért cserébe pedig nem várnak el semmit.

Számukra mindegy, hogy a férfinak van-e valakije, vagy sem. Az a csepp figyelem, az a néhány gyengédebb érintés, az, hogy néha valaki meghallgatja őket, mindent megér nekik. Ezek a lányok nem veszekednek, nem fejezik ki igényeiket, csak tűrnek. Általában a férfi barátjaként definiálják magukat. Teljes diszkréció mellett, szívesen barátkoznak az esetleges barátnővel/feleséggel is.

A majdnem prosti

Az érzelmileg szinte teljesen elérhetetlen férfiak nem beszélnek az érzéseikről, nem érintenek meg "csak úgy", nem simogatnak, a jövő terveiről pedig hallani sem akarnak. A jelennek élnek, életük színesebb, izgalmasabb az átlagnál, társaságuk kellemes. Amennyiben házasok, feleségük korban hozzájuk passzoló, elegáns asszony. Profi szinten értenek a komfort teremtéshez.

Az ilyen férfi mellett egy nő soha nem unatkozik, nem veszi elő a pénztárcáját, és semmilyen igényei nem maradnak kielégítetlenül. Szép ajándékokat kap, ráadásul csak úgy, bármiféle alkalom nélkül. Drága, márkás, felesleges, de Instagramon jól mutató dolgokat. Az ilyen férfival töltött hétvégék tartalmasak - bár ritkák -, a hétköznapok nyugodtak.

A majdnem prosti nők pedig szeretik a komfortot. Be tudják fogni a szájukat, képesek mosolyogni akkor is, amikor belül üvöltenek. Soha nem kérdeznek feleslegesen. Igényeiket pontosan, gátlás és hiszti nélkül ki tudják fejezni, és egy pár gyémánt fülbevalóért bármit megbocsátanak. Az Instagram-fotóik menő helyeken készülnek, melyeken egyedül szerepelnek, időnként feltűnik egy azonosíthatatlan férfikéz, vagy váll...

Ezek is érdekelhetnek

Honnan tudjuk, hogy a férfi szerelmes, anélkül hogy kimondaná?

3+1 dolog, amit tudnod kell a szerelemről!

Ennyi! A tudomány szerint is egészséges szinglinek lenni

Forrás / She.hu

Tovább
0

Ennyi! A tudomány szerint is egészséges szinglinek lenni



Mi, emberek, alapvetően szociális lények vagyunk, és nem érezzük jól magunkat egyedül – de ez nem azt jelenti, hogy pár nélkül teljesen el vagyunk veszve. Kutatások kiderítették, hogy tudományos szempontból is sokszor egészségesebb szinglinek lenni, mint párkapcsolatban élni, ilyenkor ugyanis jobban fejlődik a személyiségünk, és erősebbek a szociális kapcsolataink is.

HERpárkapcsolat szingli párkapcsolat

A társadalmunk a páros létre van berendezkedve: minden egyszerűbb, olcsóbb, gyorsabb akkor, ha megosztjuk valakivel az életünket. Ez már az őskorban is hasonlóan zajlott, hiszen ekkor nagyobb esélyünk volt mind a túlélésre, mind a génállományunk továbbörökítésére, ha volt mellettünk egy pár, aki elzavarta a tigriseket, és áldásos munkával segített a gyereknemzésben.

Csakhogy egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a szingliség legalább annyi előnnyel jár, mint a páros élet

– hiszen ma már nem kell tigriseket ijesztgetni, és nem feltétlenül van szükségünk a gyerekvállaláshoz sem férfitársaink segítségére (bár azért nem árt, ha vannak, de nélkülük is meg tudjuk oldani a helyzetet). Egy 2015-ös tanulmány szerint a szingli emberek sokkal komolyabb szociális hálóval rendelkeznek, ami elengedhetetlen a mentális egészséghez. Ha nincs párunk, sokkal inkább kezdeményezzük a találkozókat a barátainkkal, hiszen nincs az a csábító alternatíva, hogy bekuckózzunk a pasinkkal, és ne csináljunk egész nap semmit. Egy 2008-as tanulmány azt is kimutatta, hogy mennyire fontos ez a szociális háló számunkra:

azok az emberek, akik több baráttal rendelkeznek, kevésbé mutatják az öregedés jeleit, és általánosságban véve is sokkal boldogabbak, mint azok, akiknek kevés barátjuk van.

Több kutatás bizonyította azt is, hogy testileg is egészségesebbek vagyunk, ha nincs komoly párkapcsolatunk, hiszen ilyenkor több időnk van mozogni, és arra is figyelünk, hogy a jövőbeli pasinak minél csinosabbak legyünk. Ez, bármennyire rosszul is hangzik, egy hosszú távú kapcsolatban sokszor eltűnik.

Ráadásul, ha egyedül vagyunk, a kreativitásunk és a produktivitásunk is a tetőfokára hághat, hiszen nincs senki, aki elvonja a figyelmünket az önmegvalósítástól. Ez persze nem azt jelenti, hogy a párkapcsolatban élők nem lehetnek kreatívak és sikeresebbek, de nekik több dolog van, ami elterelheti a figyelmüket – hiszen a munka helyett előszeretettel választhatjuk a barátunkkal töltött időt, amiért, lássuk be, senki nem hibáztathat minket.

Ezek is érdekelhetnek

Honnan tudjuk, hogy a férfi szerelmes, anélkül hogy kimondaná?

3+1 dolog, amit tudnod kell a szerelemről!

5 női szeretőtípus, aki nem is akar kilépni ebből a szerepből

Forrás / Vous.hu

Tovább
0

Honnan tudjuk, hogy a férfi szerelmes, anélkül hogy kimondaná?



Néha igazán szeretnénk belelátni a férfiak fejébe, hiszen az érzelmeiket sokkal ritkábban tudják kifejezni, főleg hozzánk, nőkhöz képest. A szerelem azonban nem csak úgy nyilvánulhat meg, ha kimondja az adott személy a bűvös „szeretlek” szót, rengeteg más jelből is tudhatjuk, mik is a férfi érzelmei. Mutatunk ezekből most néhányat.

HERpárkapcsolat szerelem párkapcsolat

Ha olyan pasit szeretünk, aki korántsem a szavak embere, ráadásul harapófogóval kell kiszedni belőle, hogy éppen mit gondol vagy érzez, ez bennünk elképesztő nagy bizonytalanságot okozhat, hiszen folyamatosan azon kell gondolkoznunk, vajon minden rendben van-e, elrontottunk-e valamit, és egyáltalán kölcsönösek-e párunk érzelmei irántunk. Szerencsére azonban nem csupán a kimondott szavak számítanak a szerelemben, hiszen a gesztusok és a tettek sokkal árulkodóbbak. Nézzük meg, honnan lehet tudni, hogy a férfi szerelmes, akkor is, ha nem mondja ki.

Csók

Ha bizonytalanok vagyunk párunk érzelmeiben, akár egyetlen csók is elég lehet arra, hogy eldöntsük, hogyan is érez irántunk. A szenvedélyes, hosszan tartó csók ugyanis sokkal többet árul el a férfi emócióiról, mint akárhány kimondott szó.

Gyakran telefonál

Általában a pasiktól nem várjuk el, hogy folyamatosan telefonáljanak, hiszen sok esetben szeretik a külön töltött időt is. Ha azonban sokszor keres minket a férfi telefonon, akár napi többször is, az elég biztos jel lehet arra, hogy sokat gondol ránk és szerelmes belénk.

Bemutat minket a barátainak

Ha csak futó kalandnak számítunk a pasinak, és nem tervez hosszú távra, valószínűleg soha nem fogunk találkozni egy ismerősével sem. Ha azonban bemutat a barátainak, sőt elhív a közös eseményekre is, az elég sokat mondó jelzés arra, hogy a kapcsolat nem csak egy múló hóbort számára.

Ezek is érdekelhetnek

Ennyi! A tudomány szerint is egészséges szinglinek lenni

3+1 dolog, amit tudnod kell a szerelemről!

5 női szeretőtípus, aki nem is akar kilépni ebből a szerepből

Forrás / Ridikül.hu

Tovább
0

A hálószobai fantáziáim mentették meg a házasságomat! 



Tűnődve nézte magát a tükörben. Vannak ötvenes nők, akik fiatalabbnak látszanak a koruknál, de ő nem ilyen. A bőre már egyáltalán nem feszes, ráadásul a ráncok komorrá teszik az arcát. Pedig amúgy egyáltalán nem mogorva.

HERpárkapcsolat párkapcsolat intim szex

Csak azért hallgatag és szomorú mostanában, mert gondjai vannak. "Boldog harmincnegyedik házassági évfordulót" - motyogta tegnap a férje az ágyban, a homlokára nyomott egy puszit, majd megfordul, és két perc múlva már horkolt. Ez volt az utolsó csepp a pohárban. Egy kapcsolatnak nem így kéne működnie, még ennyi év után sem. Homlokpuszi a házassági évfordulón, amikor másfél hónapja nem nyúltak egymáshoz?! Ez nem vezet jóra.

Nem kellett kutatni az okok után, tudta, hogy ő a hibás. Sosem érdekelte a szex, fiatalon sem, nemhogy most, mikor betöltötte az ötvenkettedik évét. 17 évesen ismerte meg a férjét, és fülig szerelmes volt, neki adta a szüzességét. Jó volt összebújni, ölelkezni, az erős karok közt aludni. Maga a szex csak ráadásként szolgált, amit persze szívesen megtett (vagy inkább elviselt) a férfi kedvéért. Nem volt rossz, de jó sem. Örült, hogy örömet szerezhet Sanyinak, de magától sosem kívánta.

Orgazmus? Persze, az újságokban írnak róla, és eljátsszák a filmekben. Talán néha érzett olyasmit, hogy ez most kicsit jobb a megszokottnál, de nem volt semmilyen kirobbanó élmény.

Sanyin nem látszott, hogy gondja lenne ezzel. Évekig külföldön dolgozott, ritkán volt otthon, hétvégén és ünnepekkor, és ilyenkor könnyű volt a kedvére tenni. Később már itthon vállalt munkát, de akkor meg házat építettek a három gyerek mellett. Sokszor szinte elájultak este a fáradtságtól, egyikük sem vágyott hatalmas lepedőcsatákra.

Az utóbbi pár évben azonban a férfi nyughatatlan lett. Talán, mert a gyerekek elköltöztek és önálló életet kezdtek. Már nem volt mit csinálni: tökéletes lett a ház, az udvar, a nyaraló. Magukra maradtak, és nagyobb hangsúlyt kapott a szenvedély - illetve annak a hiánya...Sanyi még pornófilmeket is bevetett, hogy változatosabbá tegye az együttléteket, ő pedig készséggel fogadta a férfi ötleteit. De érezte, hogy valójában semmi nem változik: legbelül ugyanolyan langyosnak és unalmasnak élte meg a szexet, és ez nyilván kifelé is meglátszott.

A férje távolodni kezdett, és egyre ritkábban kereste az alkalmat, hogy egymáshoz érjenek. Ekkor jött rá, hogy veszélyben a házassága. Teljesen megviselte a felismerés, kétségbeesetten kereste a megoldást. Ha tudta volna, áthangolta volna magában azt a valamit, ami a testiséghez való hozzáállását befolyásolja - de nem tudta. Sanyi pedig már alig nyúlt hozzá. Viszont egyre többet csetelt a kolléganőivel, és egyre vidámabban járt dolgozni...

Látható volt, hogy rossz vége lesz, ha nem történik valami változás. Most már ő maga próbálkozott esténként az érzékiséggel. Szexi hálóruhákat vett fel, próbálta felszabadultnak, lelkesnek mutatni magát, hogy a férjét boldoggá tegye, de maga is érezte, hogy mennyire hamis az előadása.

HERpárkapcsolat párkapcsolat intim szex

Végül egészen furcsa ötlete támadt. Az elmúlt hónapokban rákényszerült, hogy sokat gondoljon a testiségre, hát eszébe jutott egy bizonyos formája - egy dolog, egy játék, ami... talán őt is érdekelné. Nézte a tükörképét, és belepirult a gondolatba, mert elképzelte, ahogy ő és a férje ÍGY csinálják.

De fogalma sem volt, hogyan vesse fel ezt a férfinak, hiszen eddig sosem beszéltek ilyesmiről. Mégis, ha így próbálnák, talán menne az önfeledtség és az igazi szenvedély, hiszen már a gondolattól is felgyorsul a szívverése és furcsa izgalmat érez. Nevetséges? Szánalmas? Nem tudta. Csak abban volt biztos, hogy nem hagyhatja annyiban, hiszen a házasságáért küzd.

Még a pillanatot is rosszul választotta meg. Eszébe sem jutott, hogy az ágyban közölje az ötletét a férfival. Épp a konyhában ültek, mikor hirtelen rászánta magát. Sanyi épp evett, és majdnem torkán akadt a falat, mikor hirtelen a füléhez hajolt, és lángvörös arccal megsúgta, mit szeretne. Ő meg lesütötte a szemét - egy ideig rá sem mert nézni a férjére. De mikor végre rátekintett, különös változást látott az arcán: meghökkenés, kíváncsiság, remény és izgalom keverékét...

Némán nézték egymást. Végül a férje felállt, megfogta a kezét, és kissé zavartan ugyan, de magával húzta a hálószobába. Ekkortól sokszor napokra bezárkóztak, még a telefont is kikapcsolták. Nem számított a külvilág, nem számítottak a csinos kolléganők. A kérdésre, ami évtizedekig közéjük állt, végre meglett a válasz...

Ezek is érdekelhetnek

Honnan tudjuk, hogy a férfi szerelmes, anélkül hogy kimondaná?

5 Női Szeretőtípus, Aki Nem Is Akar Kilépni Ebből A Szerepből

Egy luxusprosti vallomása: "Mi, nők, kapattuk el a férfiakat!"

Forrás / SHE.hu

Tovább
0

Egy luxusprosti vallomása: "Mi, nők, kapattuk el a férfiakat!"



Szem- és sminktetoválás, feszes arcbőr, csillogó szemek. A szoba is elképesztően szép, ahol ül, legalábbis az a része, ami látszik Skype közben. Gyerekkorunkban találkoztunk utoljára - szép, de arrogáns lány volt. Most felhívott, hogy luxusprostiként interjút adna...

HERpárkapcsolat intim párkapcsolat escort szex

- Hogyan lettél escort lány? - teszem fel a kérdést. - Vagyis inkább escort nő. Ne sértődj meg, de egyidősek vagyunk, szóval, tudom, hogy már 44 körül jársz.

- És? Nincs ebben semmi. A szakmában imádják az érett nőket. A kuncsaftok előtt sem titkolom a korom, aki engem keres, az kifejezetten negyvenes csajt akar.

- Mikor kezdted?

- Most biztosan valami megható sztorit vársz, elrontott gyerekkorról, elvált szülőkről és félrecsúszott ifjúságról. Hát nem volt ilyen. Egyetemet végeztem, pasiztam, aztán 26 évesen hozzámentem egy férfihoz. 10 évet húztunk le együtt, az első fele nem is volt olyan szar. Csak gyerek nem lett, de annyira nem is hiányzott.

- Ha volt átlagos munkád és életed, hogy kötöttél ki ennél a melónál?

- Úgy, hogy betelt a pohár. Elegem lett az emberek képmutatásából és a naiv elméletekből. Olvasom a cikkeidet, és sokszor nevetek, mikor a hűségről írsz. Nekem tíz évem ment rá. Mintafeleség voltam, figyeltem magamra, a kapcsolatunkra, az érzelmi és szexuális életünkre... Aztán egy nap kiderült, hogy a férjem rendszeresen csal. Azonnal elváltam. Jöttek a szólóban töltött évek, egy ideig még szerettem volna új társat, de hamar rájöttem, milyen undorító játszmák mennek a húspiacon.

Az egyedülálló pasik zöme csak dugós találkákat akart, semmi mást. A többi jelentkező meg nős. Egyikre sem vágytam, szóval, elég hamar megcsömörlöttem a próbálkozásoktól. Mikor a melóban is egy nyalist neveztek ki helyettem, pedig hülyére hajtottam magam, felmondtam, és egy ismerős útján jött ez a lehetőség.

HERpárkapcsolat intim párkapcsolat escort szex

- Milyen az élet luxusprostiként?

- Egyértelmű és hazugságoktól mentes. Mindenki tudja, mit akar a másiktól, így sokkal tisztább a dolog, mint mikor ingyen akar megdugni a pasi két nap romantikus csetelés után. Sok pénzt kérek egy alkalomért, de nehogy azt hidd, hogy csak milliomosok járnak hozzám! Inkább átlagemberek keresnek. Középvállalkozók, néha cégvezetők.

De volt már kőműves és pedagógus kuncsaftom is, akik egy évben egyszer félretesznek annyi dugipénzt, hogy kirúgjanak a hámból. A 90 százalékuk nős, bár állításuk szerint nem élnek rossz kapcsolatban. És itt a lényeg, amiért felhívtalak. Azt akarom, hogy megírd, hol csesztük el, mi, nők.

- Hol csesztük el?

- Elkapattuk a férfiakat, és most mindenki issza a levét. Nézz csak szét az utcán! Hány jó csajt látsz elhanyagolt, lepattant pasi mellett? Sokat. Talán abból is adódik, hogy mi vagyunk többen, nem tudom. De a legtöbb nő kétségbeesetten pedálozik azért, hogy megfeleljen otthon, miközben ő maga semmilyen elvárást nem fogalmaz meg a párja külsejével kapcsolatban.

Az egyedülálló csajok egy része pedig mindent megtenne, hogy ne pusztuljon bele a magányba, szóval, a leghájasabb, legunalmasabb férjekért is folyik a harc. Még a lepukkant pasik is meg vannak róla győződve, hogy nekik extra nő jár. Ezért jönnek hozzám, ezért tartanak szeretőt.

HERpárkapcsolat intim párkapcsolat escort szex

- Biztos van ilyen, de én sok férfit ismerek, aki törődik magával és a társát is becsüli. Nem csak a kiábrándultság beszél belőled?

- Nem. De mindenkinek a maga dolga, miben hisz. Én ebben látom a válaszokat.

- Mi van a szexszel? Azt mondják, egy férfi nem keres mást, ha otthon mindent megkap.

- Ez is hülyeség. A magyar nők nem finnyásak, kevés kuncsaftom van, aki arra panaszkodik, hogy a párja nem hajlandó erre vagy arra. Amit tőlem kapnak, az csak az újdonság és a drága "áru" varázsa. Különlegesnek hisznek, mert sokat kell értem fizetni. Vicces, hogy hat éve még én is egy feleség voltam, akit megcsaltak.

Nézem, ahogy beszél. Gúnyosan mosolyog, de egyre keserűbben cseng a hangja. Mikor megköszönöm az interjút, közli: csak azért keresett, mert most sok ideje van. Ha újra beindul az üzlet, rohanni fognak a napok, és amúgy boldog. Bólintok. Igyekszem elhinni...

Ezek is érdekelhetnek

Honnan tudjuk, hogy a férfi szerelmes, anélkül hogy kimondaná?

5 Női Szeretőtípus, Aki Nem Is Akar Kilépni Ebből A Szerepből

A hálószobai fantáziáim mentették meg a házasságomat!

Forrás / SHE.hu

Tovább
0